HTML

Kencék a konyhámból

Több jó példát látva megérlelődött bennem a gondolat, hogy jó lenne házi illatszereket és tisztítószereket készíteni. Mert tudom, hogy mi van benne, mert általában sokkal olcsóbb, és mert alkotni öröm. A blog elsősorban "nagy jegyzetfüzetként" működik. Kapcsolat: pommepommeszappan@gmail.com

Szappanok a dobozban

Az itthoni kartondobozokban ezek a szappanok várják, hogy végre munkába állhassanak.

Kategóriák

2012.10.28. 22:01 pomme-pomme

Szappanok

Natúrkence-tudásomat még szeptemberben egy nagyon fontos területtel, a szappankészítés alapjaival sikerült bővítenem. Ahogy a bevezetőben írtam, a nyár közepe óta kerestem az alkalmat, amikor végre elmehetek szappankészítést tanulni. Szeptember végén ez be is következett, elmentem a Házikence Tanoda kezdő szappankészítő tanfolyamára. Nagyon örülök, hogy eljutottam ide, a legfontosabb tanulság az volt, hogy bizonyos modern kori vívmányoknak köszönhetően a házi szappankészítés egy sokkal egyszerűbb és rövidebb munka, mint az ember gondolná. Mindemellett szerintem netes útmutatók alapján nem érdemes nekiállni, mert elég sok benne az olyan részlet, amit jó legalább egyszer élőben látni. Ezt a bejegyzést amolyan gyűjtőbejegyzésnek szeretném használni a magam számára, ahova összeszedem az alapokat és a legfontosabb saját tapasztalatokat.

elso_szappanok02.jpg

A szappan tulajdonképpen lúgból és különféle zsírokból/olajokból áll. Régen azért volt annyira bonyolult és hosszú folyamat a szappanfőzés, mert nehéz volt kellően erős lúgot előállítani. Koronként és tájanként eltért, ehhez mit használtak, attól függően, hogy mi állt rendelkezésre (hamu, vizelet stb.). Ma már lehet venni nátrium-hidroxidot, ami egy tiszta és igen erős lúg. Ami még megkönnyíti a modern szappankészítők dolgát, az a botmixer. Ez segít összedolgozni a szappan komponenseit, hogy kellően homogén massza álljon elő.

A folyamat röviden:

  • Bár nagyon tirviálisnak hangzik, fontos, hogy pontosan találjuk ki, hogy milyen szappant szeretnénk, és készítsük elő a hozzávalóit. A folyamat néhány része igen gyorsan zajlik, közben nehéz improvizálni.
  • Első lépésként kimérjük a szükséges zsírokat, olajokat. Ezeket célszerű kissé felmelegíteni, hogy beinduljon majd a reakció, illetve, hogy minden zsiradék folyékony legyen. A zsiradékokból inkább egy picit több legyen, mint kevesebb, mert a szappanokat eleve egy kicsit túlzsírozzuk, így abból plusz 1-2 gramm nem árt.
  • A lúgot (NaOH) is kimérjük egy edénybe, ami hőálló és zárható, kapható ehhez speciális edény is. A lúg ugyanis oldódás közben rendkívüli módon felmelegszik. Ráadásul ez egy erősen maró folyadék, így ezzel tényleg vigyázni kell! Célszerű hosszú ujjú ruhában, gumikesztyűben és védőszemüvegben dolgozni. (Ha mégis kifröccsenne a lúgoldat, akkor bő vízzel le kell mosni.)
  • A kristályos lúghoz hozzáadjuk a folyadékot. Ez lehet desztillált víz, valamilyen tea vagy tej. A tejet mindenképpen le kell előtte fagyasztani, mert a nagy hőhatás miatt különben odakozmálna az edénybe. Folyó hideg víz alatt elkezdjük rázogatni, míg a lúg feloldódik. Figyelem! Ez nagyon forró!
  • Ezután a lúgot beleöntjük a zsiradékba. Botmixerrel kell keverni, amíg el nem éri a pudingszerű állagot. Ilyenkor kerülnek bele menet közben az egyéb hozzávalók (színezők, illatanyagok stb.) A botmixeres keverés alól egy kivétel van: a méhviaszos szappanok. A méhviasztartalmú szappanok ugyanis nagyon gyorsan sűrűsödnek. Éppen ilyet csináltam a tanfolyamon, az elején csak kanállal kutyultam, és amikor már minden adalék benne volt, akkor kevertem rajta egy-két rövidet a botmixerrel. Tényleg pillanatok alatt besűrűsödött, éppen ezért az ilyen nem is jó nagyon finom mintázatú formákba önteni, mert sokkal könnyebben marad benne levegőbuborék.
  • Amikor a szappanmassza elérte a pudingos állagot, formába kell tölteni. Ez lehet szilikon, fa vagy szilikonzsírral kikent bármilyen műanyag- vagy fémforma. (A szilikonzsírt autóápoláshoz szokták használni, és azért kell azzal kikenni a formát, mert az nem reagál a szappanmasszával. A formát oda kell ütögetni az asztalhoz, hogy a massza teljesen, buborékok nélkül kitöltse a formát.
  • A massza egy-két nap alatt megszilárdul annyira, hogy a szappant ki lehessen borítani a formából. Ekkor sajnos még nem használható, 3-4 hetet érni kell a szappannak. A szikkadást szellős helyen kell megejteni (ilyenkor az egyik legfontosabb folyamat, hogy a szappan vizet veszít), célszerű a szappanokat időnként megforgatni.

 

Az összetevők:

  • A vízben (teában, tejben stb.) feloldott lúgon kívül a szappanba kerülnek különböző zsírok és/vagy olajok. Mivel ezek döntő többsége elszappanosodik, nem érdemes nagyon extra alapanyagokat használni, azok inkább menjenek a krémekbe, amiket közvetlenül a bőrünkre kenünk vagy az ételekbe, amit meg a hasunkba teszünk. :)
  • Ezenkívül a szappanokat lehet még cifrázni illatanyagokkal (illóolajok), színezőanyagokkal (növényi festékek, agyagok stb.), illetve egyéb adalékokkal (zabpehely, virágszirmok stb.).
  • Az illóolajok jelentős része - mivel maguk is olajok - reakcióba lép a lúggal. Kevés olyan illóolaj van, aminek meg is marad az illata (és az is csökken, ha álla  szappan). Biztosan jók a levendula- és a citromfűolaj (a citrusos illatú szappanokban mind az van, a citromolaj illata szinte teljesen eltűnik). Az illatok megtartásában segíthetnek valamennyire a poros állagú dolgok (zabliszt, agyagok).
  • A kész szappanrecepteken kívül igen jól használható a Creativiky honlap szappanszámolója. Sokféle anyagot tartalmaz, érdemes számolgatni vele.

Szólj hozzá!

Címkék: szappan illatszer


A bejegyzés trackback címe:

https://kencekakonyhambol.blog.hu/api/trackback/id/tr904860173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása