HTML

Kencék a konyhámból

Több jó példát látva megérlelődött bennem a gondolat, hogy jó lenne házi illatszereket és tisztítószereket készíteni. Mert tudom, hogy mi van benne, mert általában sokkal olcsóbb, és mert alkotni öröm. A blog elsősorban "nagy jegyzetfüzetként" működik. Kapcsolat: pommepommeszappan@gmail.com

Szappanok a dobozban

Az itthoni kartondobozokban ezek a szappanok várják, hogy végre munkába állhassanak.

Kategóriák

2012.07.26. 22:31 pomme-pomme

Az első dezodor

A natúrkozmetikumok terén sokáig a dezodort tartottam az egyik legnehezebben megvalósíthatónak. Elég nehéz eset vagyok a dezodorokkal, elég kevés olyan készítményt találtam, ami a legnagyobb nyárban is hatott, és mégsem szárította a hámlásig a bőrömet. Legnagyobb csalódásom egy márkás és meglehetősen drága termék volt, amit szerencsére féláron vettem, de egy nap alatt teljesen kiütötte a bőrömet. Ráadásul a bolti izzadásgátlók legfontosabb alapanyagáról, az alumíniumsókról kevés jót lehet olvasni.

A bevezetőben írt kencecsináló alkalom viszont számomra kiváló megoldást hozott. A hatóanyagként szódabikarbónát és illóolajokat tartalmazó szer nem szünteti meg az izzadást (de arra valójában szükségünk is van), viszont a rossz szagokat teljesen semlegesíti. Én most már több mint egy hónapja ezt használom, és elég extrém körülmények között teszteltem: Rómában, 38 fokban; Budapesten hasonló hőmérséklet mellett egy hétvégi nagybevásárlással és egy hároméves szaladó leánykával súlyosbítva, és sosem volt vele gondom.

Természetesen a házi készítmények egyike sem fenékig tejföl (különösen, hogy az száraz bőrre jó, de izzadság ellen nem), hiszen nincs benne egy csomó olyan ipari anyag, ami javítja az állagát, színét, eltarthatóságát stb. Ennek a dezodornak tapasztalataim szerint egy hátránya van, hogy kézzel lehet felkenni, amelyet utána meg kell mosni. Mivel azonban használatakor amúgy is a fürdő közelében vagyok, ez eddig nem jelentett komoly nehézséget.

A dezodorba tettünk keményítőt is. Ez sűríti, és érzékeny bőrűek is jobban tolerálják. Ez az alapanyag elhagyható (próbáltam így is, az én bőrömet nem bántotta), de akkor sokkal kevesebb zsiradék kell bele. A receptben szereplő adag óriási, második hónapja használom, és még a fele sem fogyott el.

Szódabikarbónás dezodor

2 ek. szódabikarbóna
1 ek. étkezési keményítő (elhagyható, érzékeny bőrűeknek jobb vele)
9 ek. kókuszzsír vagy más növényi zsiradék
7-10 csepp illóolaj (Jó, ha van benne levendula és/vagy teafa, mert a fertőtlenítő hatásuk fokozza a szódabikarbóna eredményességét. Illatosítónak citrom, citromfű ajánlott, de lehet mással is kísérletezni. Az illatot úgyis inkább csak akkor érzed, mikor felkened, utána elillan.)
A hozzávalókat egy tiszta tálkában alaposan összekevertük. Ezzel egy jól kenhető masszát kaptunk. (Persze minden relatív. A koliban egészen puha volt a dezodor, nálunk otthon jól használható, de szilárdabb. A hétvégén Torockón fogvacogva alig bírtam kinyerni a dobozból. De legalább a Székelykövet bámultam közben. :) Jól záródó dobozban hosszan lehet tárolni. Egyszerűen kézzel kell felkenni.

Becsült anyagköltség: 665 Ft

A kozmetikumok készítéséhez használjunk mindig tiszta, minél melegebb vízben elmosott eszközöket (mosogatógépesek előnyben), így növeljük a szerek eltarthatóságát.

Frissítés: Mióta elmúlt a kánikula, az összes kencém bekeményedett. Így ez is. Mindet újraolvasztottam és több zsiradékot/olajat tettem bele, azóta újra működnek. Így a fenti receptben megadott mennyiségek nagy nyári melegre érvényesek.

Szólj hozzá!

Címkék: szódabikarbóna dezodor levendulaolaj illatszer teafaolaj kókuszvaj citromolaj


A bejegyzés trackback címe:

https://kencekakonyhambol.blog.hu/api/trackback/id/tr874670779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása