Ahogy egyszer korábban írtam, a házikencék körében talán a sampon az egyik legnehezebben megoldható kérdés. Természetes, otthon készíthető sampont találni, ami hatékony, lehetőleg habzik, és összességében komfortos (pl. nem kell frissen készíteni minden hajmosás előtt), nem egyszerű. Most úgy tűnik, hogy a saját hajam számára sikerült jó megoldást találnom, ami azonban nem univerzális, kedvenc szappanszakértő barátnőmnek például egyáltalán nem vált be.
Még a meleg szappanos tanfolyamon tanultunk szappan alapú sampon készítését. Ez a sampon nekem nagyon jól bevált. Természetesen, mivel nem gyári, adalékanyagokkal bőven ellátott termékről van szó, egy-két kompromisszumot ez esetben is kell kötni. Ez a sampon jól tisztít, jól habzik, de elég folyékony. Ami fontos továbbá, hogy a szappan alapú samponok használata után célszerű ecetes vagy más savas öblítést alkalmazni, hogy az esetleges szappanmaradékot kimossa a hajból. (Persze, ha az ember gleccserek tövében lakik, és azok teljesen lágy vizét használja, vagy hajlandó desztillált vízzel hajat mosni, akkor ilyen gond nincs, a szappan csak a mi kemény vizünkkel képez(het) mindenféle hajtapasztó vegyületet.) Hajöblítésre most a korábbi mosódiós öblítő átalakított változatát használom (20 mosódiót felfőztem 3 dl vízben, és egy kis almaecetet tettem hozzá citrom helyett. De legközelebb vagy citromsavat vagy normál borecetet fogok használni, mert az almaecet szagát nem szeretem.)
A sampon is némi átalakításon ment át. Az olajak összetételét változtattam részben a hatásuk, részben az itthon és a közelben fellelhető alapanyagok függvényében. Emellett, mivel sok jót hallottam a csalánsamponról (hajerősítő, zsírosodás elleni szer), ezért a víz helyett jó erős csalánteát használtam a samponban. A sárgás-zöldes olajok és a mélyzöld csalántea aztán a lúggal reagálva nagyon csúnya színű, de jó illatú és jól működő sampont eredményezett. A puding igazi próbája esetemben majd három-négy hónap múlva jön. Mindkét várandósságom alatt ugyanis rendkívüli módon megerősödött és besűrűsödött az amúgy nem túl erős hajam. Aztán mikor a Kisasszony három hónapos lett, minden pluszhaj kihullott. Várhatóan így lesz ez most is, és az az igazi kérdés, hogy a meggyöngült hajamra is jó lesz-e ez a szer.
Csalános sampon
50 g kálium-hidroxid
95 g desztillált víz
75 g kókuszvaj
25 g ricinusolaj
25 g búzacsíraolaj
13 g lanolin
62 g napraforgóolaj
50 g olívaolaj
7 dl desztillált víz két púpos evőkanál szárított csalánlevéllel felfőzve
illóolajok (levendula, teafa, jázmin)
Folyamatos hűtés közben a lúgot feloldottam a kimért vízben. A zsiradékokat kimértem, felolvasztottam. A kettő összeturmixolásával előállítottam a szappanmasszát, amit 80 fokos sütőbe tettem. 20 percenként átturmixoltam, összesen 80 percet volt a sütőben. Ezek után elkevertem a leszűrt csalánteában, és az illóolajokkal illatosítottam. Szűk egy liter sampon lett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.